Ingatlannet.hu logo

Karácsonyi ingatlanpiaci áttekentő – Folytatódik a bővülés?

A hazai ingatlanpiac több mint két éve van lendületben, 2014-ben az árak, 2015-ben a forgalom, idén pedig az újlakások kerültek előtérbe. Az év végéhez közeledve érdemes áttekinteni, milyen tendenciák nyilvánultak meg 2016 lakáspiacán, illetve mi várható 2017-ben.

FOLYTATÓDIK A BŐVÜLÉS-

A lassuló tendencia a következő évben is folytatódik

Míg 2015-ben országos szinten több mint 30%-kal emelkedtek az átlagos négyzetméterenkénti árak, addig idén lényegesen kisebb – 10%-os – volt a változás. A legmagasabb Ft/m2 árak Budapesten mutatkoznak, ahol az egyes megyeközpontokhoz képest 28-200%-kal drágább átlagárakra lehet számítani. A vidéki nagyvárosok közül idén is kiemelkedik Sopron, az egyetemi városok közül pedig Debrecen, míg Miskolcon még mindig alacsony árak mutatkoznak. Ez az ütem az elemzések szerint a következő években is érvényesülhet, a legkiemelkedőbb városok továbbra is az egyetemi, ipari központok, illetve a főváros lesznek, ezzel szemben a kisebb városok, községek lakáspiacán nyomott árak lehetnek jelen.

u00c1rvu00e1ltozu00e1s a nagyvu00e1rosokban

Az albérletpiac is lassult

Nemcsak az eladott ingatlanok áraiban figyelhető meg a visszafogott bővülés, a tendencia az albérleti piacon is érvényesül. A nagyvárosok átlagos négyzetméterenkénti áraiban ebben a szegmensben szintén szembetűnő különbségek tapasztalhatóak, a legkiemelkedőbb itt is Budapest, ezt követi Sopron, ahol az átlagos négyzetméterenkénti árak meghaladhatják a 2500 Ft-ot. A többi, központi szerepet betöltő vidéki nagyvárosban- Győr, Szeged, Miskolc – ennél lényegesen alacsonyabb -1300 és 1800 Ft/m2 – átlagárakra lehet számítani.

Albu00e9rletu00e1rak a nagyvu00e1rosokban

Az utóbbi egy év változásait figyelembe véve elmondható, hogy ebben a szegmensben is lassulás mutatkozott, mely a következő években is jelen lehet, mivel a kereslet a jelek szerint nem tudja megfizetni a magasabb árakat, amely a jelenlegi árkorrekcióhoz vezetett.

Módosították a CSOK-ot, de több igénylésre számítottak

Az otthonteremtési kedvezmény iránt év elején sokan érdeklődtek, a teljes támogatást azonban kevés család vette igénybe. Akik éltek a lehetőséggel, azok is inkább használt lakás vásárlására, illetve felújításra fordították az összeget. Szeptemberben újabb pontokban került módosításra a CSOK, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy az új lakások már a használatbavételi engedély megszerzése előtt is megvásárolhatóak. Ennek köszönhetően az ősz óta befogadott kérelmek száma és összege is 10%-kal emelkedett. A kérvények közül több mint 32 ezer került jóváhagyásra 2015 július óta, akik viszont eddig nem éltek a kedvezménnyel, azoknak sem kell aggódniuk, mivel az ehhez szükséges pénzügyi keret a következő évben is rendelkezésre áll.

Fellendült az építkezési kedv, a lakásokra viszont várni kell

Az év elején bevezetett lakáspolitikai intézkedéseknek köszönhetően – CSOK, áfacsökkentés -az építési kedv dinamikusan növekedett, a kiadott építkezési engedélyek száma 2,5-szer több volt az előző évhez képes, a legkiugróbb változásokat áprilisban és májusban tapasztalták. Az idei évben összesen mintegy 10 ezer új lakás átadásával számoltak, kérdéses azonban, hogy ezek közül hány projekt csúszik át a következő évre. 2016-ban 14%-kal több új lakás épült a tavalyi évhez képest, az igazi áttörés viszont 2017-től várható az elemzések szerint. A szegmensben az év elején esetenként extrém mértékben nőttek az árak, ennek mértéke éves szinten mintegy 25%-os volt, a kínálat bővülésével viszont ebben az esetben is egy lassabb ütem érvényesülhet 2017-ben.

A kiadott u00e9pu00edtu00e9si endedu00e9lyek szu00e1ma

Mit hoz 2017?

Az országot ingatlanpiaci szempontból továbbra is egyfajta kettéosztottság jellemzi a forgalom, az árak és az újlakások kínálatát tekintve, melynek mérséklődése a következő években sem várható. A legnépszerűbb területek a központi szerepet betöltő vidéki nagyvárosok, illetve a főváros, míg a kisebb településeken csekély mértékű árváltozásra lehet számítani, és elenyésző lehet az adásvételek száma is. Országos viszonylatban az árak továbbra is mérsékelt ütemben emelkedhetnek, ez azonban a különböző típusok esetén eltérően mutatkozhat meg. A piacon a panellakások népszerűsége töretlennek ígérkezik, a következő években a piac igazi motorját pedig az újlakások adhatják. Utóbbit tovább erősíthetik a csokra vonatkozó újabb módosítási javaslatok, vagyis a kedvezmény önrészként való figyelembe vétele és a lakásvásárlás önrészének visszaigénylése az szja-ból.

Forrás: Ingatlannet.hu

5 reasons to give to