Ingatlannet.hu logo

Miért érdemes nyáron otthont vásárolni?

Elkerülhetünk néhány kellemetlen meglepetést, és még olcsóbban is kijöhetünk az ingatlanvásárlásból, ha nem várunk vele szeptemberig.

Kevesebb meglepetés

Ha nyáron keresünk magunknak új fészket, bizonyos szempontokból nézve bővebb betekintést is nyerhetünk egy-egy ház- illetve lakásszemle során. Egyrészt a szünet miatt, mivel ilyenkor több családtag (pl. gyerekek) tartózkodik otthon, így jobb képet kaphatunk a környékről és a szomszédságról, ami úgy tűnik jelentős hatással lehet az egészségünkre. Másrészről, a nyári hőség abban is segít nekünk, hogy felmérjük a kiszemelt lakásban uralkodó hőmérsékletet, így tudni fogjuk, hogy az év legmelegebb időszakában mire számíthatunk ezen a téren.

Megspórolhatjuk egy nyaralás árát

Százezreket is megtakaríthatunk, ha nyáron vesszük meg új otthonunkat, legalábbis az előző évek ingatlanpiaci statisztikáiból erre lehet következtetni. 2015-től kezdődően megvizsgáltuk a lakóingatlanok átlagárváltozásának mértékét a nyári hónapokban, majd megnéztük az utána következő szeptember havi átlagokat is országos szinten.

Mind a három évben a június-augusztus közötti időszakban kisebb mértékű volt az áremelkedés mértéke, mint az azt követő szeptember havi változás:

miért vásárolj otthont nyáron

Forrás: Ingatlannet.hu statisztikák

 

Ez alapján azt mondhatjuk, hogy érdemes a vásárlást nyáron letudni annak érdekében, hogy elkerüljük a szeptemberi erőteljesebb áremelkedést. Az ezt megelőző három évben négyzetméterenként 2400-2800 Ft-tal több maradt azoknak a pénztárcájában, akik júniusban, júliusban vagy augusztusban vásároltak, mint akik szeptemberben. Egy 60 m2-es lakásnál ez 144-168 ezer forintos spórolást is jelenthetett. Fontos megjegyezni, hogy a vizsgálatunk a teljes országos kínálatot fedte le, így területi különbségek előfordulhatnak.

Több lehetőség

Már csak az őszi iskolakezdési felhajtás miatt is érdemes lehet nyáron új ingatlan után nézni, így nem kell a suliszezon elején még emiatt is aggódni. Emellett a csodás kinti idő egy eladó családi ház kertjét is sokkal nagyobb pompában tünteti fel, és így sokkal könnyebben el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet a kert egyik részében a barátokkal sütögetni, hová ültetnénk a tulipánokat, illetve hol lenne házi kedvencünk helye.

Még egy érv a nyári vásárlás mellett: a vételt követően több időnk marad a szükséges felújításokra a tél beállta előtt, egyébiránt nyugodt időjárási viszonyok között egyszerűbb is elvégezni ezeket – legyen szó akár a fűtés korszerűsítéséről, vagy a szigetelés javításáról – a munkálatokat.

Eszerint nincs más hátra, mint minél hamarabb belevágni a számunkra megfelelő ingatlan keresésébe, még azelőtt, hogy lemaradnánk a nyári szezon nyújtotta előnyökről.