Ingatlannet.hu logo

KSH: a második negyedévben tovább élénkült a lakáspiac forgalma

Az idén a második negyedévében tovább élénkült a lakáspiac forgalma, 2015-ben eddig összesen 47 600 adásvétel volt, ami az előző év azonos időszakához képest 30 százalékos növekedés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett második negyedéves jelentésből.

Az év első felében a tranzakciók 98 százaléka használt lakás vásárlására irányult, az év első negyedévében 710, második negyedévében 1386 új lakás épült, az újlakás-eladások száma viszont ennél is kevesebb, 507, illetve 268 volt.

Az év első és második negyedévében a használtlakás-árak 5 és 3 százalékkal drágultak, így a második negyedévben egy átlagos használt lakás ára 13 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest. A 2015-ben értékesített új lakások ára 7,2 százalékkal haladta meg a 2010-ben elért szintet.

Az év első hat hónapjában a használt lakások piacán 9,7 százalékkal emelkedett az árszint 2014 azonos időszakához képest. A használt lakások árszintje 2015 második negyedévében 2,9 százalékkal haladta meg a 2010-ben elért szintet, a válság előtti, 2008. évi szinttől azonban még 4,7 százalékkal elmaradt – közölték.

lakáspiac

A használtlakás-forgalom összetételében a második negyedévben Budapesten és a megyeszékhelyeken található többlakásos társasházak lakásai adták a teljes forgalom 47 százalékát, az összes adat beérkezésével azonban várhatóan ez az arány is emelkedni fog – közölte a KSH. Az eladott panellakások adták az ingatlanpiac 12 százalékát.

Az első fél évben eladott használt lakások átlagos ára 10,8 millió forint volt, 500 ezer forinttal több, mint 2014-ben. Az eladott lakások átlagára Budapesten 1 millió forinttal nőtt, így egy használt lakás átlagos ára 15,5 millió forintra emelkedett – írták. A megyeszékhelyeken 9,7, a városokban 9,0, míg a községekben 5,8 millió forint volt az átlagos lakásár. A fővárosban a használt lakások négyzetméterára 240-ről 268 ezer forintra nőtt 2015 első felében.

Forrás: MTI