Ingatlannet.hu logo

Megtorpantak a Csongrád-Csanád megyei ingatlanárak?

csongrád-csanád megye

 

A korábbi években szinte csak az ingatlanárak növekedéséről lehetett hallani. Ezzel szemben a tavalyi év már teljesen új fordulatot hozott a hazai ingatlanpiacon is, hiszen a 2020-as évben megjelent világjárvány nem kedvezett a magyar lakóingatlan piacnak sem. A korábban jellemző trendek egy nagy fordulatot vettek és teljesen más irányba indultak.

 

Ez a negatív hatás kezdetben a főváros ingatlanpiacán volt érzékelhető, később pedig a vidéki nagyobb városok és megyeszékhelyek esetében is megfigyelhető volt. A továbbiakban a Csongrád-Csanád megyei ingatlanárakat, azon belül is a családi házak piacára jellemző trendeket fogjuk megvizsgálni, méghozzá az elmúlt fél év tekintetében. A negatív trendek ellenére a járványhelyzet következtében a kertes, családi házak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek országos szinten. Vajon milyen hatással volt ez a megye ingatlanpiacára?

 

Volt, ahol nem történt nagy változás

 

Bejegyzésünkben az öt legnagyobb lélekszámmal rendelkező Csongrád-Csanád megyei települést vesszük górcső alá, ezek közül három településen – Szeged, Hódmezővásárhely és Csongrád – csupán minimális változásokról számolhattunk be az elmúlt hat hónap során.

 

A megyeszékhely területén leginkább az árak stagnálása volt megfigyelhető. 2020 nyarán átlagosan 366 ezer Ft/m2-es áron kínálták a szegedi családi házakat. Szeptemberben ez az összeg 10 ezer forinttal emelkedett, de később újra 360 ezer forintra csökkent a négyzetméterár, így elérve idén januárban a 368 ezer forintot. Ez az összeg egy 110 négyzetméteres ház esetén minimum 39,5 millió forintot takar.

 

Hódmezővásárhelyen és Csongrádon már jóval alacsonyabb átlagáron kínálták és kínálják a házakat: 2020 augusztusában Vásárhelyen 195 ezer, Csongrádon 165 ezer forintra volt tehető az átlagos négyzetméterár. Ezt követően Hódmezővásárhelyen a tavalyi évben végig 200 és 210 ezer forint közé volt tehető az átlagos kínálati négyzetméterár, majd egy kisebb emelkedés következtében idén januárban már meghaladta a 220 ezer Ft/m2-t is. Csongrádon szintén viszonylag szűk sávban – 160-170 ezer Ft/m2 között – mozogtak az átlagárak, viszont szemben az előző városhoz, itt már az árak csökkenése volt megfigyelhető a januári hónapban.

 

A féléves viszonylatban a szegedi átlagárak nem változtak, míg Hódmezővásárhelyen emelkedés, Csongrádon csökkenés szemtanúi lehettünk.

 

Családi házak átlágárának változása grafikonon

Néhány városban nagyobb változásokat is megfigyelhettünk

 

Makó és Szentes területén mozgalmasabb félévet figyelhettünk meg az ingatlanpiaci árak tekintetében. 2020 augusztusát a két város családi házainak átlagárai viszonylag egy szinten kezdeték: 131-134 ezer Ft/m2-es árfekvésen. A szeptemberi hónapra még az árak emelkedése volt jellemző: Szentesen 150 ezer forintért, Makón 148 ezer forintért kínálták a házak négyzetméterét.

 

Ezt követően azonban az árak csökkenése volt megfigyelhető. Makón az elmúlt fél évben a novemberi hónap bizonyult a legolcsóbbnak, ekkor az átlagár 123 ezer Ft/m2-re volt tehető. Az idei év elején ez az összeg már 127 ezer Ft/m2-re emelkedett. Szentesen 2020-ról 2021-re az árak emelkedése volt megfigyelhető, hiszen 133 ezerről egészen 142 ezer forintra drágult a családi házak átlagos kínálati ára.

 

Az elmúlt fél évben összességében a makói házak olcsóbbak, míg a szentesi házak drágábbak lettek.

 

Családi házak átlagárának változása Makón és Szentesen

 

Ingatlanpiaci előrejelzések az idei évre

 

Az ingatlanpiac fellendítésének érdekében a 2020-as év második felében a Kormány több rendeletet is hozott – az otthonteremtési program keretén belül – melyek most, január elsejével léptek hatályba. Szakértők szerint a 2021-es év első negyedéve, valamint első féléve még gyenge lehet a hazai lakáspiacon, de később a bejelentett támogatásoknak köszönhetően ismét erőre kaphat az ingatlanpiac. A befektetőkre főként az év első felében pedig továbbra is a kivárás lesz jellemző, ennek köszönhetően az elmúlt évekhez képest mérsékeltebb lehet 2021-ben a befektetői kereslet. A befektetők még egy ideig kivárhatnak.