Ingatlannet.hu logo

Nem hozott rohamot, de év végi pánikmozgást még okozhat a városi csok megszűnése

A nyári szünet után élénkíthetik a forgalmat a lakáspiacon az év végével megszűnő városi csokot még megszerezni akarók. A magas infláció és hitelkamatok miatt azonban nagy rohamra nem számítanak az Ingatlannet.hu-nak nyilatkozó ingatlanközvetítők, mert a családok óvatosabbak lettek, a lehetséges igénylők közül pedig sokan már felvették a támogatást. 

 

Alacsony nyári forgalomról számoltak be az Ingatlannet.hu-nak nyilatkozó ingatlanközvetítők, akik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jövő év eleji módosításának hatását egyelőre csak az érdeklődő telefonok és az internetes kattintások számának emelkedésében érzékelik. Az ingatlanosok a nyári szünet után, szeptembertől vagy az utolsó negyedévre várják azt, hogy a városokban még az idén, a jelenlegi feltételekkel és támogatásokkal elérhető csok megszerzéséért megjelennek a vásárlók a piacon, akiknek egy része el is akarja majd adni a meglévő lakását, házát. A magas infláció és lakáshitelkamatok miatt azonban nagy rohamra nem számítanak.

 

Az év végére felpörgő aktivitás szépségtapaszt jelenthet csak az ingatlanpiacnak az eddig tapasztalt jelentős visszaesést követően. 2023 első negyedévében a megvalósult adásvételek száma 43 százalékkal, 24,6 ezerre csökkent az előző év azonos időszakához képest a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek becslése szerint. Ez idő alatt a kihelyezett új lakáshitelek összege az előző évi harmadára, 115 milliárd forintra csökkent. Az idei első félévet tekintve 43 százaléknál is nagyobb lehet a visszaesés.

 

Egy hónappal ezelőtt jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány 2024-től átalakítja a gyereket nevelők és vállalók által igényelhető lakástámogatások rendszerét. Ennek lényege, hogy a csok jövőre már nem lesz elérhető a nagyobb lélekszámú településeken, csak 2630 – rendeletben felsorolt – preferált kistelepülésen, valamint külterületeken (tanyán vagy birtokközpontban).

 

A „városi csok” helyett a kormány ígérete szerint új támogatást dolgoznak ki, de ennek részletei egyelőre nem ismertek. A még elérhető csok vonzerejét a közvetlen támogatás mellett a vele együtt igényelhető kamattámogatott (fix 3 százalékos kamatozású) lakáshitel, a lakásvásárláshoz kapcsolódó illetékmentesség, valamint az új lakás építése és vásárlása, vagy a falusi csokos ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén érvényesíthető adó-visszatérítési támogatás jelenti.

 

Megfontoltabbak lettek a családok

„A csok által generált vásárlási kedv folyamatosan jelen volt és van a piacon, de abban a szabálymódosítás bejelentés óta  érzékelhető emelkedés még nem tapasztalható. Ennek oka egyrészt a bejelentés óta eltelt rövid idő, másrészt a nyári időszak, harmadrészt a magas infláció miatti kivárás, negyedrészt pedig az a tény, hogy az érintettek túlnyomó többsége már igénybe vette a kedvezményt az elmúlt években” – válaszolta megkeresésünkre a fővárosban és vidéken több franchise irodával rendelkező City Cartel Ingatlanközvetítő hálózat elemzője. A csok-módosításnak szeptember-októberben lehet érzékelhető hatása, „hiszen jellemző, hogy egy kedvezményes lehetőség igénybevételének végső határidejéhez közeledve »pánikmozgás« indul a piacon”. Azok, akik már csak idén kaphatnak csokot, december 31-ig nyújthatják be az igénylésüket a bankokhoz.

költözés

“Az aktuális piaci környezetben nagyobb megfontoltság tapasztalható a családok részéről, jelenleg úgy néz ki, kivárnak az új – városokban tervezett – otthonteremtési támogatás feltételeinek megismeréséig, illetve érzékelhető az anyagi lehetőségek átgondolt mérlegelése az érdeklődők körében” – tapasztalta a City Cartel szakértője, aki ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy „a városi lakásárak jelentős megemelkedése miatt a jelenlegi csok igénybevétele már nem biztosítja a vásárlás anyagi forrását. Akik megtehették, már igénybe vették a támogatást.”

 

Ősszel élénkülhet a forgalom

Az érdeklődő telefonokon kívül egyelőre nincs hatása a csok-bejelentésnek a budai hegyvidéki kerületekben ingatlanokat közvetítő IBRED Ingatlaniroda társtulajdonosa, Honos Balázs tapasztalata szerint. Ő szeptembertől vár a jelenleginél nagyobb vásárlói aktivitást, de nagy rohamra nem számít. (A budai, 1,5-2 milliós négyzetméteráron árult házaknál és lakásoknál is árelőnyt jelent a csokos kedvezményrendszer, például egy 100 milliós új ingatlannál, három gyerekkel, kamattámogatott hitel nélkül is 19 millió forintot.)

 

Fokozódó érdeklődésről, magas árakról és alacsony forgalomról számolt be Biró Zsolt, a Debrecen és környékén tevékenykedő DB Ingatlan vezetője. Több megkeresés érkezett a kaposvári székhelyű Somogy-Home ingatlanirodához is az elmúlt négy hétben, de az adásvételek számában ez még nem látszik. A magas hitelkamatok miatt most főként készpénzes vásárlók vannak jelen a piacon. A csoknak az utolsó negyedévben lehet forgalomnövelő hatása, különösen decemberben pöröghetnek fel a vásárlások Nacsa János, a kaposvári cég alapító-tulajdonosa szerint.

 

A soproni fiatalok hitelt is a szomszédban igényelnek

Sopronban az albérletpiac lendült fel igazán, a lakásvásárlások egyelőre stagnálnak, illetve csökkentek a tavaly nyári forgalomhoz képest – tudtuk meg Hoppál Krisztiántól, a Lakáskulcs-direct soproni irodavezetőjétől. Szinte teljesen leálltak az új ingatlanépítések, amíg ebben nem lesz élénkülés – amit egy új, a korábbi jegybanki, zöld hitelhez hasonló, lakáscélú hitel támogatna – a szakértő nem vár fellendülést a piacon. Ugyanakkor Sopron eddig is speciális helyzetben volt, mert a családi otthonteremtési támogatások célcsoportját jelentő fiatal korosztály túlnyomó többsége már Ausztriában dolgozik. Ők euróban kapják a fizetésüket, és egyre inkább – a magyarországinál jelenleg kisebb kamatokkal elérhető – osztrák banki hitellel vásárolnak a határ innenső oldalán ingatlant. Ausztriai munkaviszonnyal itthon nem is tudják igényelni a magyar állami támogatásokat – tette hozzá Hoppál Krisztián.

 

Az ingatlanközvetítő szerint a megemelt összegekkel 2024-től elérhető falusi csoknak ugyanakkor lehet hatása a Sopron környéki településeken, ezek vonzerejét az M85-ös gyorsforgalmi út elmúlt években történt fejlesztése is növelheti.

 

A falusi csok többet ér 2024-től

A csak a preferált kistelepüléseken igényelhető falusi csok támogatási összege használt lakás vásárlása és felújítása esetén emelkedik jövőre (egy gyerekkel 1 millió, két gyerekkel 4 millió, három vagy több gyerekkel 15 millió forintra), míg új lakás építése és vásárlása esetén a jelenlegi összegek maradnak (gyerekszámtól függően 600 ezer, 2,6 millió, illetve 10 millió forint). Ha meglévő ingatlant korszerűsítenek, bővítenek a családok a preferált településeken, akkor a használt lakásos támogatásnak a fele (azaz 500 ezer, 2 millió vagy 7,5 millió forint) igényelhető. A falusi csokhoz jövőre is fel lehet venni a kamattámogatott, 3 százalékos lakáshitelt is, valamint az áfakedvezmény is megmarad. Az illetékmentesség sorsa még kérdéses.