Ingatlannet.hu logo

Még hat évig élhet az 5 százalékos lakásáfa

Kettő helyett akár hat évig is elérhető az új lakások kedvezményes, 5 százalékos áfája, amennyiben az építkezéshez 2024 végéig megszerzik az engedélyt, illetve azt addig bejelentik.

Már egy hónapja közölte a kormány, hogy az új lakásokra az 5 százalékos áfa további két évig, 2024. december 31-ig megmarad. Erről meg is jelent a jogszabály. Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban azt írta a Facebook: az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) javasolta, hogy ez a kedvezményes áfakulcs 2028 végéig alkalmazható legyen, ha az építési engedély 2024 végéig véglegessé vált, vagy egyszerű bejelentés esetén az építést eddig az időpontig ezt megtették.

A kérés teljesítését a Pénzügyminisztérium támogatja. A javaslatot ősszel tárgyalhatja a parlament. Elfogadása aligha kérdéses, ezért már nyugodtan lehet azzal kalkulálni, hogy az 5 százalékos áfát akár 2028 végéig is alkalmazni lehet majd az értékesítéskor a fenti feltételek teljesülése esetén.

Orbán Viktor július 29-én jelentette be, hogy két évvel meghosszabbítják az 5 százalékos áfa alkalmazhatóságát az új lakásokra. Ez lényegében már 2016 óta fennáll, és az 5 százalékos áfa nagy kedvezmény a 27 százalékos normál áfához képest. Ezt annak idején a lakásépítések élénkítése érdekében vezették be 2019-ig, de azután is lehetett vele élni átmeneti szabályok szerint. 2021-től újabb kétéves hosszabbítást kapott ez a lehetőség, ami 2022 végén járt volna le.


Ezért is pörgött fel 2022 első félévében az építési engedélyek száma, ugyanis a beruházók még meg akarták maguknak szerezni a jogot arra, hogy 2023-tól is értékesíthessenek egy darabig kedvezményes áfával. Valójában ennek az elnyújtott alkalmazásnak a lehetősége marad még fenn plusz négy évig a jogszabálymódosítással.

Mikor lehet 5 százalék az új lakás áfája?

  • Csak lakóingatlanokra jár,
  • újonnan, eladásra épített lakásnál vagy háznál,
  • lakásnál maximum 150 négyzetméter, újépítésű családi háznál maximum 300 négyzetméteres alapterületig,
  • a lakást vagy családi házat beruházó építi,
  • az új tulajdonos értékesítéssel szerzi meg az ingatlant.

A magánépítések áfakedvezményére még nincs hosszabbítás

A magánépítők számára 2022 végéig még él az áfavisszaigénylés kedvezménye. Ezzel ötmillió forintos összegig lehet élni a telekre és az építkezés költségeire december 31-ig. Azt még nem tudni, hogy ez fennmarad-e 2023-ra vagy tovább. Nem zárható ki, hogy a pénzügyminiszter által közölt törvénymódosítás esetleg ezzel a foglalkozik majd, de amíg ez ki nem derül, a magánépítkezőknek érdemes sietni, hogy be tudják tartani az eredeti határidőt.