Ingatlannet.hu logo

Nagyot drágulnak lakásbiztosítások, érdemes olcsóbbat keresni

Az idén jócskán megemelkedik a lakásbiztosítások díja. Nemcsak az új szerződések árai lesznek magasabbak, hanem a már meglévők is sokat drágulnak. Ráadásul gyakran előfordul, hogy ugyanazt a biztosítást az új ügyfél tízezrekkel olcsóbban kapja, mint a régi. Ezért érdemes átnézni a piaci ajánlatokat a szerződés évfordulója előtt. Jövő márciusban egy hónapig mindenki szabadon leválthatja a lakásbiztosítását, ha jobbat talál magának.

 

Brutális díjemeléseket tapasztalhatnak a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek, és azok is a korábbiaknál sokkal magasabb árakkal szembesülnek, akik most kötnek ilyen szerződést, például azért, mert vásároltak egy új lakást vagy házat. A tavalyi díjnövekedés sem volt alacsony, az idén viszont az indexálás (automatikus éves díjnövelés) után egészen elképesztő összeget kérnek a biztosítók az új biztosítási évre. Az áremelés részben indokolt lehet, hiszen az infláció magas, ráadásul a kockázatok is egyre nagyobbak, 2023-ban a viharok sokkal több kárt okoztak az ingatlanokban, mint tavaly.

 

Az esetét a Bank360.hu-val megosztó egyik ügyfél például egy nagyjából 80 négyzetméteres társasházi lakásra 82 ezer forintos éves díjat kapott, amely ráadásul úgy jött ki, hogy még 20 ezer forintos önrészt is tartalmaz, vagyis kisebb károk esetében a biztosító nem fizet, pedig ezekből keletkezik a legtöbb. Mérgében fel is mondta a biztosítást, és új díjat kalkulált. A számítás során pedig kiderült: ugyanannál a biztosítónál, ha új ügyfél lenne, és nem fizetné nekik már évtizedek óta a díjat, 60 ezer forintért kapná meg ugyanazt a lakásbiztosítást.

 

Így lehet felmondani a lakásbiztosítást: a lakásbiztosítást a szerződés évfordulója előtt 30 nappal lehet legkésőbb felmondani, ha ezzel elkésett az ügyfél, a szerződés tovább folytatódik a régi biztosítónál. A felmondást követően új lakásbiztosítást bármikor köthet az ügyfél, évfordulóra és később is. Ellentétben a kgfb-vel, nincs jogi következménye annak sem, ha valaki néhány napig, hónapig vagy örökre lakásbiztosítás nélkül marad. A biztosítás nélküli időszakban keletkezett károkat viszont természetesen nem téríti meg egyik biztosító sem.

 

Vagyis a lakásbiztosításoknál a mai napig él az a gyakorlat, amit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) kivezettek, hogy a régi ügyfeleknek magasabb díjat ajánlanak, mint az újaknak. A kgfb-nél emiatt sokan felmondták évfordulóra a szerződéseiket, hogy aztán újrakössék ugyanannál a biztosítónál. A lakásbiztosításoknál ez a gyakorlat még nem általános, de ha jövő márciusban ezen a piacon is beindul a kampányolás, sok ügyfél ébredhet rá arra, hogy tízezreket is spórolhat, ha felmondja és újraköti a szerződését akár ugyanannál a cégnél.

 

Nem tilos a régi ügyfélnek magasabb díjat kínálni

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bár nem örül ennek a gyakorlatnak, nem is tiltja, hogy a régi ügyfelek más tarifákat kapjanak, mint az újak. “A lakásbiztosítások esetében általában nem tiltott a meglévő és az új ügyfelek megkülönböztetése. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) esetében azonban elvárt, hogy a biztosítók a már szerződött és az újonnan szerződő ügyfeleket egyenlően kezeljék, így a biztosítási összegek újonnan történő meghatározása és a korábbiak indexált értéke összhangban legyen. A biztosítónak úgy kell kialakítania a díjstruktúrát, hogy az MFO termékre korábban már szerződött ügyfelek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe az új szerződést kötő fogyasztókhoz képest” – közölte az MNB.

lakásbiztosítás

 

Olyan ajánlást azonban nem ígért a jegybank, amely egy az egyben megtiltja a régi ügyfelek hátrányos megkülönböztetését. „A lakásbiztosítások díja nagyban függ a konkrét biztosítási összegektől, valamint a konstrukcióban vállalt egyéb szolgáltatásoktól (például fedezetek köre, kárrendezés gyorsasága) is. A gépjármű-biztosításokkal ellentétben az ingatlanok – és még inkább a ingóságok – értéke kevésbé objektív, becslésen alapul, így a biztosítási összegek meghatározása különböző lehet. Az eltérő biztosítási összeg és/vagy eltérő fedezet és egyéb szolgáltatások révén a biztosítás díja is más lehet – magyarázza a jegybank, miért bonyolultabb kérdés ezen a piacon az árazás.

 

Jövőre robbanhat a verseny

Fél év múlva viszont új világot hozhat a piacra az árazásban is az éves kampány. 2024-től minden márciusban lehetőség nyílik a régi szerződések szabad felmondására, függetlenül attól, hogy mikor van az évfordulójuk. Az MNB ettől élénkülő szolgáltatási és árversenyre, illetve az átkötések számának növekedésére számít ennek nyomán.

 

A lakásbiztosítások felülvizsgálatára az alulbiztosítottság veszélye miatt is rendszeresen szükség lenne. A régi biztosításokat mindenképpen érdemes újra cserélni, illetve módosítani, hiszen több év, évtized után a fedezetekkel kapcsolatos igények is változhatnak. Elképzelhető, hogy az ügyfél szeretne kisállatot vagy több műszaki cikket biztosítani, illetve a bankkártyákra, okmányokra vonatkozó vagy asszisztenciát tartalmazó kiegészítőket bevonni. Az ingatlan értékében is olyan változás következhet be, ami indokolja a szerződéses összeg ehhez igazítását, mert valódi biztonságot már ez jelent az ügyfélnek.

 

Várható, hogy a jövő márciusi kampány idejére ezen a piacon is megjelennek a lakásbiztosítási ajánlatok gyors és egyszerű összehasonlítását lehetővé tevő újabb online szolgáltatások. Az MFO-kra már most is elérhető egy kalkulátor az MNB-nél. Ezek a biztosítások nem feltétlenül a legolcsóbbak, de nem is lehetnek “fapadosak”, számos kötelező fedezetet tartalmazniuk kell. Az összehasonlító kalkulátor miatt azonban a minősített lakásbiztosítások díja átlagdíja is gyakorta kedvezőbb, mint a minősítéssel nem rendelkező lakásbiztosításoké.