Ingatlannet.hu logo

Miskolc, a megfizethető nagyváros

Az ingatlanok drágulása ugyan Miskolcot sem kerülte el, de mivel az árak mélyről indultak, ezért még most is aránylag olcsón lehet lakás, házat venni Budapestehez vagy más nagyvároshoz képest. Új lakásokból is van kínálat, és telket is könnyen lehet találni.

A Budapesttől 183 kilométerre, mintegy két órás autóútra fekvő nagyváros ingatlanárai csak alig több mint a felét, 52 százalékát teszik ki az országos átlagnak.

A budapesti árak feléért már kapunk panelt

Miskolcon a 2022-es újabb nagy áremelkedés után is 19-25 millió forintért meg lehet még venni egy átlagos állapotú panellakást. Ezt Budapesten 40 millió alatt nem úsznánk meg, de még Debrecenben is átlagosan 30 milliót fizetnénk érte.

Miskolc egyetemi város, így befektetési célzattal is érdemes ingatlant vásárolni. A 150 ezres lakosságú városban összesen 76 539 lakóingatlan van, ennek 11 százaléka kiadott lakás. 50-70 négyzetméteres albérleteket már 90-120 ezres bérleti díjért is bőven találunk.

A lakásárak csökkeni is tudnak

Az Ingatlannet.hu adatbázisa szerint az az év eleje óta Miskolcon a lakóingatlan árak mutattak némi visszaesést, a januári 453 112 ezer forint négyzetméterenkénti árról a szeptemberi 418 008 forint per négyzetméterre, de más településeken is megmutatkozik, hogy az év eleji költekezésből kissé visszavettek a vásárlók.

 

Szintén barátságos áron találhatunk Miskolcon használt házakat. Az Ingatlannet.hu adatbázisában van egy jó környéken található, kertvárosi 100 négyzetméteres családi ház, amely már 70 millióért megvehető. Cirkófűtéses, de szigetelt és felújított. Ebben az árkategóriában van egy másik 105 négyzetméteres, minimalista stílusú, szigetelt és modern gépesítettséggel rendelkező családi ház is Martin-Kertvárosban. Szintén a piacon van azonban egy régebbi 80 négyzetméteres utólag szigetelt cirkós ház, 30 millióért.

Miskolctapolca az árlista tetején

Luxus kategóriás ingatlanokat leginkább a miskolctapolcai részen találtunk. Miskolcon 478 forint az átlagos négyzetméterár, Miskolctapolcán 560 ezer forint per négyzetméter volt a 300 négyzetméter feletti, újszerű lakások ára. A legdrágábbnak a 996 667 forintos négyzetméteráron kínált 300 négyzetméteres, egyedi kialakítású, designer otthon tűnik.

Miskolc sem maradt ki a lakópark építésekből, így új építésű lakásból is van kínálat. Az Aulich Prestige Lakópark 104 négyzetméteres tetőtér lakásai több mint 100 négyzetméter terasszal 359 000 forintos négyzetméteráron már elkeltek, mind a hat darab, csakúgy mint a lakópark kisebb lakásai.

A Miskolc Rózsadombjának is nevezett Aulich utca környékén azonban egy 2024-ben átadandó lakóparkban van még eladó 120 négyzetméteres penthouse 160 millióért, és 51 négyzetméteres lakás is 45 millióért.

Az Ingatlannet.hu adatai szerint a drágább miskolci városrészek közé tartoznak a tapolcai részek, 400-500 ezer forint négyzetméterenkénti árakkal, a Belváros 450 ezer forint négyzetméterenként, a Győri kapu környéke 380 ezer forint, Diósgyőr 300-400 ezer forint, és esetleg az Avas déli városrész 350 ezer forint feletti négyzetméterárral.

A kertvárosok és az agglomeráció olcsóbb

A 200-300 ezer forint feletti négyzetméterárak például az Avas keleti városrész, vagy Kilián esetében a középmezőnyt képviselik, de vannak nagyon kedvező árú városrészek is. Különösen a külső, kertvárosi területeken vagy az agglomerációban. Martin kertvárosban, Hejőcsabán vagy Szimán 100 és 200 ezer forint közötti áron találunk ingatlanokat.

Sok többszintes, több generációsnak épült, de energetikailag nem elég korszerű ingatlan kerül a piacra, részben azért, mert az energiaárak növekedése miatt már nehezen lesznek fenntarthatóak, másrészt azért, mert sok helyen a gyerekek, az unokák elköltöztek más városokba, a nyugdíjas szülőknek pedig már nincs szükségük akkora ingatlanra – mondta Sipos Imre, miskolci ingatlanszakértő. Miskolc lakossága az utóbbi években is csökkenést mutatott.

Még nem csökkennek az árak

Befektetők már érdeklődnek az ilyen, felújítandó házak iránt, de az árak várhatóan csak a jövő évben csökkennek annyira, hogy nagyobb számban vásároljanak – jósolja Sipos Imre.

Miután a miskolci ingatlanárak nagyon kedvezőek a budapestiekhez vagy akár a debreceniekhez képest, számos budapesti és debreceni vásárol miskolci lakást befektetési célból. Van olyan, aki nem is adja ki, csak jövedelmezőbbnek látja, ha ingatlanban van a pénze, mintha a bankban lenne. A külföldi befektetők jelenléte Miskolcon kevésbé jellemző. A korábban nagy nyilvánosságot kapott helyi közbiztonsági problémákon viszont úrrá lett a város vezetése.

A belváros a befektetők kedvence

A legkedveltebb befektetési célpontok várhatóan a miskolci belvárosi vagy ahhoz közeli, kisebb lakások lesznek. A panelek felértékelődhetnek, de a téglalakások is, ha energetikailag legalább valamennyire korszerűek.
Jelenleg inkább kivárás érezhető a piacon, akiknél például jön a gyerek, és lépniük kell, azok vásárolnak, de az érdeklődők száma visszaesett. A magas banki kamatok miatt hezitáló befektetőket pedig igyekeznek megnyugtatni a közvetítők, hogy ha most magas kamattal vesznek is fel kölcsönt, azt néhány év múlva, amikor a kamatok újra alacsonyabbak lesznek, ki lehet váltani olcsóbb hitellel.

Új lakások is folyamatosan épülnek a városban, Martin kertvárosban, Szirmán, Hejőparkban, Tapolcán, de a Győri kapunál és az Aulich utcában is lesznek kisebb új társasházak. A kezdő négyzetméterárak 780 és 900 ezer forint körül indulnak. Ha valaki építkezni akar, Miskolcon bőven talál jó fekvésű telkeket, csak a közművesítés késlekedik gyakran.

Miskolc és környéke tele van látnivalóval, vonzó célpontokkal

Miskolc az ország egyik legszebb természeti környezetében fekvő nagyváros. Az északi végében kezdődik a Bükk hegység, vonzó túraútvonalakkal, a Szinva patak völgyében számos látnivalóval, a lillafüredi vízeséssel és a Palota szállóval, kisvasúttal, a barlangász tudás- és felszerelés nélkül is látogatható cseppkőbarlanggal. Menet közben megnézhetjük Miskolc nevezetességét, a Diósgyőri várat. A várostól dél felé fürödhetünk a miskolctapolcai tavasbarlangban, amely köré egy egész fürdő- és wellness komplexum épült ki.